Itt a nagy nyári időjárás előrejelzés – Még fázni is fogunk idén nyáron?

Itt a nagy nyári időjárás előrejelzés – Még fázni is fogunk idén nyáron?


Vannak olyanok akiknek a nyár a brutális kánikulát jelenti, azt amikor el sem tudunk mozdulni a vízpartról.

A nyári előrejelzés azonban sokaknak okozhat meglepetést, ugyanis a tavalyi brutális kánikulák után idén az látszik, hogy a hőmérséklet még július első harmadában sem éri el a 30 fokot.

Lassan itt a május és hamarosan újra beköszönt a nyár is. Vajon újra maximumon mennek majd a klímák és tömeg várható a vízpartokon? Nos, ha az AccuWeather előrejelzését vesszük alapul, július 19-ig nem lesz részünk annyira melegben.

Júniusban a portál közlése szerint mindössze 5 olyan nap lesz, amikor elérjük majd a 30 fokot, de meghaladni nem fogjuk. Ezek is majd csak június 25-től 29-ig. A többi napon 24-29 fokos maximumokat jósolnak csupán. Júliusban sem kell perzselő napsütésre számítani. Igaz, hogy 1-jén már 30 fok lehet, ám ezt követően csak 10-én, 11-én és 19-én bízhatunk 30 fokban.

Ha ez a tendencia folytatódik a hónap hátralévő részében és majd augusztusban is, mindenképpen az utóbbi évek átlagánál hűvösebb nyarunk lehet. Ennek pedig nem biztos, hogy a vízparton nyaralók örülni fognak.

Az elkövetkezendő napokban a koponyeg.hu szerint egészen vasárnapig néha borús, néha napfényes idő vár ránk és 17-19 fokra számíthatunk. Hétfőtől aztán elromlik az idő, elered az eső és napról napra csökken majd a hőmérséklet, csütörtökön várható a mélypont 14 fokkal.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap