Borzalmas tragédia! Kiderült! Ők égtek halálra, miután frontálisan karamboloztak autójukkal
Egy tardonai házaspár égett halálra szombaton a 306-os főúton Miskolc mellett, miután autójukkal egy folyékony nitrogént szállító tartálykocsival ütköztek.
Szinte semmi nem maradt abból az autóból, amelyik frontálisan ütközött egy tartálykocsival Miskolc közelében. Az RTL Híradó beszámolója szerint a gépkocsi áttért a szemközti sávba és így frontálisan találkozott a tehergépjárművel.
A nagy autó sofőrje próbálta elkerülni az ütközést, húzódott az út széle felé, de a karambol valójában elkerülhetetlen volt. A tartálykocsi az árokban kötött ki, az eleje rongálódott meg, a sofőr pedig csak könnyebben sérült.
A gépjármű az ütközést követően kigyulladt, a benne tartózkodó két személy pedig benne égett. Az RTL arról tájékoztatott, hogy egy harmincas éveiben járó tardonai házaspár veszítette életét, akik Miskolc felé tartottak az elkerülőn. Két gyermekük is volt, ők azonban szerencsére nem utaztak velük aznap.
Forrás