Hétfő reggel érkezett a lesújtó hír! Meghalt Suchman Tamás!
Meghalt Suchman Tamás volt MSZP-s parlamenti képviselő, a Horn-kormány egykori minisztere – közölte a Magyar Szocialista Párt Országos Központja.
Suchman Tamás 1989-ben a megalakuló Magyar Szocialista Párt egyik alapító tagja volt. 1990-től képviselője és tanácsnoka volt Marcali város önkormányzatának, 1990 és 2010 között országgyűlési képviselőként dolgozott a parlamentben – írták.
1995-ben privatizációért felelős tárca nélküli miniszternek nevezték ki, majd 1996-ban átvette az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium vezetését a Horn-kormányban. 2007-ben megválasztották a Balaton Fejlesztési Tanács elnökének – olvasható az MSZP közleményében.
A párt emlékeztet: Suchman Tamás, életútjának elismeréseként, 2011-ben megkapta a Magyarországi Zsidókért díjat.
„Suchman Tamás halálával egy, a céljaiért végletekig kitartó, őszinte embert, közösségünk fontos tagját vesztettük el” – írta az MSZP.
Forrás
Home
/
Aktuális
/
Élet
/
Érdekesség
/
Gondoltad volna
/
Hírek
/
Hírességek
/
Politika
/
Történet
/
Világunk
/
Hétfő reggel érkezett a lesújtó hír! Meghalt Suchman Tamás!
Hétfő reggel érkezett a lesújtó hír! Meghalt Suchman Tamás!
Világunk
Címkék:
Aktuális,
Élet,
Érdekesség,
Gondoltad volna,
Hírek,
Hírességek,
Politika,
Történet,
Világunk