Fontos bejelentést tett a kormány – Erre aztán senki nem számított

Fontos bejelentést tett a kormány – Erre aztán senki nem számított


Újabb változtatásokat és egyszerűsítéseket kezdeményez a kutak szabályozásában az Agrárminisztérium – közölte közösségi oldalán Nagy István.

Nagy István arra hívta fel a figyelmet, hogy az agrártárca elkötelezett a felelős vízgazdálkodás és az öntözéses gazdálkodás kiszélesítése mellett. Ennek érdekében korábban módosult a vízgazdálkodásról szóló törvény is.

Az új előírások megkönnyítették a mezőgazdasági öntözési célú kutak nyilvántartásba vételét és a vízjogi engedélyezési eljárást is.

De itt még nem állhatunk meg, ezért további újításokat és könnyítéseket kezdeményezünk – tette hozzá. Hangsúlyozta, az adminisztratív költségek visszaszorítása érdekében kezdeményezzük a kutak vízmérő-órával történő felszerelési kötelezettségének eltörlését.

Ezzel az 50 méternél nem mélyebb és védett vízbázissal nem érintett területek vonatkozásában minden költség nélkül, egy egyszerű bejelentéssel legalizálhatóak lesznek a kutak. Így továbbra is díjmentesen lehet üzemeltetni a korábban létesített és bejelentési kötelezettségnek eleget tevő kutakat.

A szabályozás célja az, hogy megoldódjon az az évek óta súlyosbodó probléma, amelyet az engedély nélkül kialakított kutak jelentenek a mezőgazdaságnak. Most erre kínálunk újabb megoldásokat – emelte ki a miniszter.

Forrás

Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap