Kiderült a szörnyű igazság! Ebbe halt bele Lang Györgyi

Kiderült a szörnyű igazság! Ebbe halt bele Lang Györgyi


66 éves korában, otthonában, szombat késő délután elhunyt Lang Györgyi.

Az énekesnőnél 28 éves korában sclerosis multiplexet diagnosztizáltak. Bár évek óta kerekesszékbe kényszerült, idővel megbékélt a betegségével. Koncertezett, utazott a nagyvilágban. Azonban 2021 decemberében stroke-ot kapott, melynek következtében beszédközpontja sérült, jobb karja lebénult. Bár úgy tűnt, az énekesnő jobban van, állapota miatt jó ideje folyamatos segítségre szorult.

A küzdelem azonban május 20-án, tíz nappal a 66. születésnapja után véget ért számára. A Pa-dö-dö együttes egyik fele örökre lehunyta a szemeit mérhetetlen űrt hagyva maga után…

Falusi Mariann-nak, hozzátartozóinak, barátainak ezúton kívánunk mielőbbi lelki megnyugvást!

Györgyi 1957. május 10-én született Szegeden, sváb családból származik. Édesapja Elemér a Budapesti Honvéd Kosárlabda szakosztályának elnöke.

A Radnóti Milkós Gimnáziumban végzett 1975-ben, majd 20 éves korában kezdte a Színház- és Filmművészeti Fősikolát. 1988-ig a Pécsi Nemzeti Színház zagja volt, majd megszerezte a dilpomáját. 1989-ben Falusi Marinnal karöltve megalapították a Pa-Dö-Dő formációt.Még abban az évben kiadták első lemezüket

Pa-Dö-Dő I.
címmel.

A pas de deux (pa-dö-dö) kifejezés annyit tesz: lírai kettős.

Györgyi súlyos betegségben szenved évek óta, ezért tolószékbe kényszerült. Szklerózis multiplexet állapítottak meg az énekesnőnél, ám ő hosszú évtizedekig nem foglalkozott a betegséggel. Mint mondja, a mai napig nem igazán hiszi el, hogy ebben a gyógyíthatatlan kórban szenved, és úgy tűnik, hiába a tolószék, Györgyi olyan vidám, mint régen.

Györgyi évekre abba hagyta a színészetet. 2013-ban visszatért a színpadra, így újból azt csinálhatja amit szeret.

Györgyiről néhányszor cikkeztek az elmúlt években pl:. megalázta őt egy parkolócég, ebeken segített stb..Ám idén áprilisában egy szomorú hírt közöltek, szeretett édesapja elhunyt.

Mariannal kiadták legújabb lemezüket. A 25 éves Pa-Dö-Dő zenekar jubileumi bulija – ahol Kulka János is vendégszerepelt – olyan ütősre sikerült, hogy a környékbeliek fél tíz tájban kihívták a rendőrséget.

Szerettei a sajtó munkatársait arra kérik, tartsák tiszteletben a gyászukat!

Lang Györgyi és Falusi Mariann a Nekünk 80-ban
DTK: Elviszlek magammal – Lang Györgyi
Lang Györgyi és Falusi Mariann – “Jó itt dolgozni, mert érezzük azt, hogy szeretnek bennünket.”

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap