Most jött a megrázó hír, sok év kóma után meghalt a fantasztikus...
Szomorú történet látott napvilágot. Frankie Lucas élete fordulatokkal teli, sikerekben és könnyekben gazdag volt, ezért nemrégiben úgy döntöttek, három felvonásos színdarabot készítenek belőle. A bokszoló 30 évig feküdt kómában, s nem sokkal ezelőtt elhunyt. Ezért az életét bemutató színdarabot sosem láthatta.
Történetünk kezdetéhez 60 évet kell visszamennünk az időben: Frankie ekkor volt kilencéves, ekkor érkezett St. Vincentből Londonba. Szegénység jellemezte a gyerekkorát, ugyanakkor megtalálta azt a rést, amelyen keresztül kitörhetett: ez a box volt. Gyerekkora óta gyakorolt és edzett, később pedig sikereket halmozott sikerekre. A neve csakhamar bejárta a világot, és fényűző fogadásokra hívták meg: mindenki szerette volna megismerni a legendás bokszolót. Az aktív sport mellett tehát mozgalmas társasági életet élt, ugyanakkor bekerült a profi ligába, és sorra hozta az aranyakat.
Élete azonban tragikus fordulatot vett, a nagyközönség azonban hosszú évekig csak annyit látott, hogy Frankie eltűnt. Hiába keresték, hiába próbálták felkutatni, a sztárnak nyoma veszett, és elő sem került 30 évig. Mindenki azt gondolta, hogy meghalt. Öt évvel ezelőtt azonban kiderült: Frankie él és küzd, most azonban nem a ringben vív az aranyakért, hanem a kórházban az életéért: agyrákot diagnosztizáltak nála, a betegség pedig olyannyira elhatalmasodott felette, hogy 30 éven keresztül kómában feküdt. A küzdelemnek azonban meg lett az eredménye: Frankie túlélte a rákot, így hosszú évek után találkozhatott családjával: unokáját és dédunokáját is megismerhette – tudta meg a The Sun.
A küzdelmes és fordulatokkal teli életút sokakat inspirált, így most háromfelvonásos színdarab készül róla. A sors tragédiája azonban, hogy soha nem láthatta magát a színpadon, ugyanis nem sokkal a darab bemutatása előtt, április 8-án elhunyt. A család gyászol, ugyanakkor hálásak az életnek, amiért egy rövid időre visszakapták Frankie-t.
Forrás