Nagyon nagy a baj Lajcsinál! Már a víz sem marad meg benne, nem eszik...
Túl van az orvosi vizsgálatokon Galambos Lajos, és már újra a baracskai börtönben várja, hogy döntsenek a sorsáról. A Lagzi Lajcsiként karriert csináló trombitaművészre több komoly műtét is várna idekint, már csak az a kérdés, mikor végezhetik el rajta ezeket.
Pár napja írtuk meg, hogy mentő szállította át Lajcsit a büntetés-végrehajtás berettyóújfalui központi kórházába. Már eleve betegen vonult be Baracskára, hogy megkezdje 3 év 6 hónapos büntetését, amire áram-, víz- és gázlopás miatt ítélte a bíróság. Hiába kért halasztást megromlott egészségi állapota miatt, első- és másodfokon is elutasították azt, így nem volt mit tenni, be kellett mennie a rácsok mögé, ahol azonnal a gyengélkedőn helyezték el.
– A berettyóújfalui központi kórházban minden vizsgálatot elvégeztek az ügyfelemen. Bár az eredményeket lezárt borítékban küldték meg az illetékeseknek, úgy értesültünk, hogy azok alátámasztják mindazt, amiért annak idején a halasztást kértük – mondta a Blikknek Lajcsi jogi képviselője, dr. Csontos Zsolt. – Vagyis a bv orvosai is látják, hogy nagy a baj ügyfelem egészségi állapotával, és ők maguk is elismerték: több súlyos, életmentőnek is nevezhető műtét is vár rá kint. Megkapták azokat a leleteket és vizsgálati eredményeket is, amelyeket a bevonulásához csatoltunk, és amelyek egyikét sem vitatták.
A trombitaművészt már vissza is szállították Baracskára, ahol még mindig nem helyezték el a körletben, továbbra is a gyengélkedőn fekszik.
– Nagyon gyenge, mivel alig eszik valamit, amióta bekerült. Dokumentálják odabent, milyen kevés ennivalót fogyaszt: szinte érintetlenül viszik el tőle az ételeket. Nem lelki okai vannak az étvágytalanságának, ez is összefügg a betegségeivel. Véleményem szerint egyértelműen nincs abban az állapotban, hogy a büntetését meg tudja kezdeni, így nagy valószínűséggel megszakítják azt. Csak az a kérdés, mikor. A két komoly operációt mielőbb el kell rajta végezni, ezt megerősítették a bv szakemberei is.
Ha Berettyóújfalun meg is állapították, hogy elengedhetetlenek a műtéti beavatkozások, az nem jelenti automatikusan azt, hogy azonnal ki is jöhet a börtönből Lajcsi. Előbb el kell küldeni a szakvéleményt az országos parancsnokság egészségügyi szolgálatának, ahonnan majd értesítik az ott született döntésről a baracskai intézet vezetőjét, aki aztán intézkedik a mulatós sztár kiengedéséről.
Forrás