Minden autóst érintő figyelmeztetést adott ki a rendőrség - ÍME

Minden autóst érintő figyelmeztetést adott ki a rendőrség - ÍME

Fokozott elővigyázatossággal kell közlekedni.

Egy 54 éves gönyűi férfi közlekedett kocsijával az 1-es főúton Győr felől Gönyű irányába szeptember 7-én 20 óra 30 perc körül, amikor autója elé balról egy szarvasbika ugrott, amelyet fékezése ellenére elütött. A sofőr a balesetben megsérült, a mentők kórházba vitték. Az állat a helyszínen elpusztult.
Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a járművezetők figyelmét:

- Állatok veszélyt jelző táblák jelzik azt, hogy számítani kell vadon élő állatok megjelenésére. Ezeken a helyeken célszerű nagyobb követési távolságot tartani az előttünk haladó jármű mögött, hogy időben tudjanak reagálni, ha hirtelen meg kell állni.

- Amennyiben vadat lát, lassítson! A természetben élő állatok kiszámíthatatlanul viselkedhetnek. A mozdulatlanul álló vad hirtelen megugorhat és akár a jármű irányába is vágtatni kezdhet.
- Ha egy őzet vagy szarvast látott, számítson többre is! Általában ezek az állatok csoportokba verődnek.

- Amikor hirtelen nagytestű vad kerül a gépkocsi elé, vészfékezzen, adjon hangjelzést, de ne rántsa félre a kormányt!

- Amennyiben egy település határában, illetve zöldövezetében közlekedik, számítani kell arra, hogy az úton vadon élő állatok jelenhetnek meg, hiszen ezek az állatok szinte velünk együtt élnek, a közelünkben nevelik kicsinyeiket is, ezért vigyázzunk rájuk és magunkra!

- Ha mégis megtörténik a baj, fontos hogy ne essenek pánikba! Kapcsolják be a vészvillogót, és hívják a 112-es segélyhívó számot! A járműből történő kiszállás esetén vegyenek fel láthatósági mellényt!

- Várják meg a helyszínen a kiérkező rendőröket, akik értesítik az illetékes vadásztársaságot. Az elütött állat elszállításáról a vadásztársaság gondoskodik.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap