Most jött a hír Dollyról! Nagy a baj!

Most jött a hír Dollyról! Nagy a baj!

Nem csendesedik a botrány Dolly körül: újabb fellépését mondták le a májusban kirobbant állatkínzási ügyre hivatkozva.

Úgy tűnt, a nyáron mindenki elfelejtette a tavasz végén kirobbant állatkínzási botrányt, amibe az énekesnő is belekeveredett, de az emberek még mindig emlékeznek rá: ezt mutatja az is, hogy Rákosmente polgármestere, Horváth Tamás közleményben tudatta a XVII. kerületi lakosokkal, hogy Dolly október 8-ai fellépését lemondják.
"Visszamondjuk Dolly fellépését az idősek napján. Tekintettel a fellépő nevével összefüggésbe hozott elítélendő cselekményre, állatbarát önkormányzatként úgy döntöttünk, hogy az énekesnő fellépését az Idősek Napja rendezvényünkön lemondjuk. Az eseményt ettől függetlenül megtartjuk, minden rákosmenti nyugdíjast továbbra is szeretettel várunk a rendezvényközpontunkban" - áll a polgármester közleményében.


A lakosok megnyugvással fogadták a döntést.

"Az igaz, hogy ítélkezni a bíróság feladata, viszont mindenki szuverén joga, hogy kit hív meg és kit nem. Én nagyon egyet értek a döntéssel, több embernek okozott volna rossz szájízt, mint ahánynak örömet. Köszönöm a döntést Horváth Tamás polgármesternek" - kommentálta az egyik polgár.

Mint a Blikk korábban megírta, Dolly a születésnapja után jelentette be, hogy jövőre visszavonul, ám megnyugtatta a rajongóit, hogy idén még találkozhatnak vele számos fellépésen. Néhány nappal később azonban kiderült, hogy a menedzserénél, P. Ritánál borzalmas körülmények között senyvedő kutyákat találtak, a felháborodott állatvédők pedig az énekesnő koncertjeinek törlését követelték. Dolly közleményben tudatta, hogy a helyzet tisztázódásáig minden fellépését lemondja, azonban ahogy elcsendesedett a botrány, Erdélyben, majd Bakonycsernyén is fellépett egy falunapon, mindkét koncerten hatalmas sikert aratott.

Forrás

Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap