Kiderült! Bevallotta a magyar sztárszínész! Én hajtottam el fizetés nélkül a benzinkútról

Kiderült! Bevallotta a magyar sztárszínész! Én hajtottam el fizetés nélkül a benzinkútról

A Nemzeti Lovasszínház igazgatója, Pintér Tenya volt az a figyelmetlen színész, aki miatt rendőrt hívtak a budapesti benzinkútra vasárnap este.
Beigazolódni látszik a szemtanú véleménye, vagyis hogy a korábbi cikkünkben még név nélkül említett ismert színész nem szándékosan nyomott egy kövér gázt terepjárójában, miután tankolt, de nem fizetett. Az eset pontosan úgy történt, ahogyan azt lapunknak elmesélte egy olvasónk, aki percekkel az eset után érkezett meg a XVII. kerületi benzinkútra, ahol a rendőrök éppen próbálták valahonnan megszerezni az „elkövető” telefonszámát, sikertelenül.
Ismeretlen ismerős… Mint ismeretes, a baki még akkor is hivatalból üldözendő, ha történetesen nincs mögötte szándékosság, így az érintett kút vezetője feljelentést tett és meg is indult az eljárás ismeretlen tettes ellen, lopás vétségének megalapozott gyanújával. Persze az ismeretlen, mindenkinek ismerősnek tűnt, hiszen nem más volt, mint Pintér Tibor, akit sikerült is elérnünk néhány szó erejéig.

Előtte azonban idézzük fel, mit is tapasztalt a szemtanú, aki végignézte a filmbe illő jelenetet.

– Én már csak a végkifejletre értem oda, vagyis arra, hogy a rendőrök jegyzőkönyvet vettek fel az esetről és éppen a kamerafelvételeket nézték az irodában. A hölgy, akivel beszéltem viszont az egészet látta és azt is elmondta, hogy kit is keresnek a rendőrök az „elhajtás” miatt. Egy meglehetősen híres és kisportolt színészről van szó, aki a szemtanú szerint feltehetően véletlenül hajtott el.

Amolyan black out-ja lehetett, vagyis simán csak figyelmetlen volt, mert telefonált, miközben tankolt.

Velem is esett már meg hasonló.

„Robotpilótára kapcsoltam”

Nos, Pintér Tibor ma már nevet a vasárnap este történteken, hiszen nyilván nem nem arról volt szó, hogy le akart lépni egy tank benzinnel. – Valóban én léptem le fizetés nélkül a benzinkútról.. De csak figyelmetlen voltam, mert épen telefonáltam, és bevallom, robotpilótára kapcsoltam a tankolás alatt. Természetesen, amint értesültem a hibámról, azonnal átutaltam az összeget és a feljelentést is visszavonták – mondta a színész a Borsnak.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap