Élőben! Szakad a hó MAGYARORSZÁGON - EZT nézzétek

Élőben! Szakad a hó MAGYARORSZÁGON - EZT nézzétek

Éjjel röpködtek a mínuszok!
Hideg reggel után időnként eshet a hó

Vasárnap napközben az Északi-középhegység, majd estefele Szabolcs térségében havas eső, gyenge havazás is előfordulhat, síkvidéken azonban várhatóan nem alakul ki hóréteg. Az említett helyek magasabban fekvő (hozzávetőlegesen 500 m feletti) területein ugyanakkor vékony hólepel (lepel – 1, 2 cm) összejöhet. A hegyvidéki területeken nyugat felől napközben a havazást gyenge ónos eső, esetleg fagyott eső válthatja fel. Vasárnap estétől hozzávetőlegesen a Győr-Békéscsaba városok sávjában kis eséllyel az ég is megdörrenhet.
Hétfőn sok felhő lesz felettünk, csak kevés helyen számíthatunk hosszabb napos időszakokra. Kezdetben többfelé, délután inkább csak keleten és néhol délnyugaton fordulhat elő eső, zápor.

Elsősorban az északi tájakon lehet erős a nyugatias szél. Enyhébb lesz a reggel, délután pedig 7-16 fokot mutathatnak a hőmérők.Kedden északon és nyugaton lehet szakadozottabb a felhőzet, máshol erősen felhős, borult időre számíthatunk, a déli és a délnyugati tájakon eső, zápor is kialakulhat. A Dunántúl északi felén élénk lehet az északnyugati szél. 8 és 13 fok közötti csúcsértékekre van kilátás.

Szerdán és csütörtökön naposabb és felhősebb tájakkal is találkozhatunk. Jelentős csapadék egyik nap sem várható. Szerdán sokfelé élénk, erős, helyenként viharos lesz az északias szél, majd csütörtökön a nyugati-délnyugati szél lehet többfelé élénk, néhol erős. Szerdán 1-7, csütörtökön 0-6 fokra van kilátás napközben. Csütörtök reggelre többfelé csökkenhet -5 fok alá a levegő hőmérséklete.

Szakad a hó Nagy-Hideg-hegyen, nézzétek! Élőben

ÉLŐBEN ITT KÖVETHETED!!!!

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap