Többen is terhesek lettek a Nagy Ő után - Részletek

Többen is terhesek lettek a Nagy Ő után - Részletek

A tavalyi Nagy Ő ben tűnt fel Egyedi Szilvia, majd hamarosan bejelentette, hogy gyereket vár.

De nem ő volt az egyetlen, aki teherbe esett a műsort követően, ugyanis Vida Beatrix a TV2 gasztroműsorában, a Séfek Séfe idei évadában jelent meg hatalmas terhes hassal, időközben neki is megszületett a gyereke, most pedig Egyedi Szilvia jelentette be, hogy anya lett.
A napokban tudatta ismerőseivel Egyedi Szilvia, hogy megszületett kisfia, Éden Brendon, akinek október 28-án hajnalban adott életet a Nagy Ő egykori szereplője. A szőke nő egy évvel ezelőtt tűnt fel a TV2 társkeresőjében, ahol Árpa Attilát próbálta meghódítani, jó pár rózsaceremónián sikert is aratott, de végül a Nagy Ő kikosarazta.

Úgy tűnik, hogy a nő már nem bánkódik Árpa Attila miatt, nagyon boldog, hogy édesanya lehet.
Október 28-án szombaton, 3:49-kor az igazak álmát aludtam, amikor felébredtem, felkeltem az ágyból és pár lépés után elfolyt a magzatvíz.Pár órával előtte, az éjszaka közepén fura, nyugtalan érzések kavarogtak bennem, nem tudtam hova tenni” – mesélte a Blikknek Egyedi Szilvia, hogyan indult be nála a szülés.

Árpa Attila egykori barátnőjelöltje azt is elárulta, hogy későbbre volt kiírva kisfiával, ezért sokáig húzta a pakolást, hogy indulásra készen álljon, ha beindul a szülés.



Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap