Hivatalos! Óriási változások Budapesten csütörtöktől - ERRE kell készülnie mindenkinek

Hivatalos! Óriási változások Budapesten csütörtöktől - ERRE kell készülnie mindenkinek

Labdarúgó-mérkőzés miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz március 21. és 25. között Budapest V., VII., VIII. és XIV. kerületében, közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedden.

Az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott péntek este Törökország ellen játszik felkészülési mérkőzést a Puskás Arénában.
A közlemény szerint tilos megállni március 21-én, csütörtökön 12 órától március 25-én 15 óra 30 percig az V. kerületi Erzsébet tér park felőli oldalán a Miatyánk utca és a Bécsi utca között; március 21-én 20 órától március 22-én 24 óráig a VII. és a VIII. kerületi Verseny utca mindkét oldalán a Dózsa György út és Thököly út között.

Nem lehet majd megállni március 22-én, pénteken 6 órától 24 óráig a VII., a VIII. és a XIV. kerületben a Dózsa György út mindkét oldalán a Kerepesi út és a Thököly út között, a Dózsa György út, a Kerepesi út és az Ifjúság útja kereszteződésében található murvás parkoló területén, az Ifjúság útja mindkét oldalán, a Kerepesi út, az Ifjúság útja, a Papp László Budapest Sportaréna mélygarázshoz vezető szervizút, a hotel oldalában, és a Puskás Ferenc Stadion metrómegálló által határolt területen.
Megállási tilalom lesz március 22-én 8 órától 24 óráig a VII., a VIII. és a XIV. kerületben a Kerepesi út VIII. kerületi oldalában lévő szervizúton az Asztalos Sándor utca és a Dózsa György út között, a Mogyoródi út mindkét oldalán a Hungária körút és az Utász utca közötti murvás parkolóban, a Stefánia út mindkét oldalán, valamint a szervizúton a Hungária körút és a Thököly út között, a Szabó József köz mindkét oldalán, a Radovic Dusán köz mindkét oldalán, a Szabó József utca mindkét oldalán az Istvánmezei út és a Thököly út között, a Cházár András utca mindkét oldalán a Thököly út és az Istvánmezei út között, az Istvánmezei út mindkét oldalán a Szabó József utca és a Thököly út között, a Jobbágy utca mindkét oldalán a Verseny utca és a Dózsa György út között.

Szakaszosan és időszakosan lezárják majd március 21-én 12 órától március 25-én 15 óra 30 percig az V. kerületi Erzsébet teret a Károly körút és a Bécsi utca között, az Erzsébet teret a József Attila utca és a Bécsi utca között és a Bajcsy-Zsilinszky utat a József Attila utca és a Károly körút (Deák tér) között.

Időszakosan lezárják március 22-én 17 óra 45 perctől 24 óráig a VII., a VIII. és a XIV. kerületben a Dózsa György utat a Kerepesi út és a Thököly út között, az Ifjúság útját a Kerepesi út és a Stefánia út között, a Stefánia utat a Hungária körút és a Thököly út között, az Egressy utat a Stefánia út és a Hungária körút között, a Szabó József utcát az Istvánmezei út és a Thököly út között, a Cházár András utcát a Thököly út és az Istvánmezei út között, az Istvánmezei utat a Szabó József utca és a Thököly út között, a Jobbágy utcát a Verseny utca és a Dózsa György út között és a Verseny utcát a Dózsa György út és Thököly út között.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap