Hatalmas hibát vétett Szellő István! Azonnal mennie kellett

Hatalmas hibát vétett Szellő István! Azonnal mennie kellett

Szellő István pályafutása előtt is már különleges történeteket tartogatott a gyerekkora. Tanulmányait műszaki középiskolában kezdte, majd Prágába ment, ahol a Károly Egyetemen nemzetközi újságírás szakon folytatta tanulmányait. Ma azonban elképzelhetetlen az RTL híradója nélküle: magabiztos, határozott és profi, a nézők egyik kedvenc férfi híradósa. De gyerekkorában nem mindig ment minden simán.
Szellő István édesanyja évekkel ezelőtt a Bestnek mesélte el, hogy fiának mindig a vívás volt a legfontosabb, nem a tanulás.

„Amúgy jó gyerek volt, szépen tanult, sokat edzett, hétvégén versenyekre járt. Nem volt válogatós, megevett mindent, amit elé tettek az iskolában. Csak a gyümölcsöket és finomfőzeléket nem”
– árulta el Szellő István édesanyja.
Bár humán érdeklődésű volt, István műszaki középiskolába járt, majd

Prágában folytatta nemzetközi újságíró szakon.

Az első nap azonban rögtön kalandosra sikeredett:
„Nagy búcsú volt a pályaudvaron, kivonatoztam, de kiderült, két héttel korábban érkeztem, így másnap hazarepültem. Pedig maradhattam volna a prágai rokonoknál is, vagy a losonciaknál…”

Végül visszatért a cseh fővárosba, ahol négy éven keresztül tanult, és 1997 óta az RTL egyik legismertebb és legkedveltebb híradósa Erős Antónia mellett.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap