Magyar Péter ugyanazt megtette Novák Katalinnal, mint Sulyok Tamással
Magyar Péter szerint a nyilvánosságra hozott kegyelmi iratok után Novák Katalinnak tisztáznia kell, milyen körülmények között született meg Kónya Endre kegyelme.
Magyar Péter reagált arra, hogy pénteken reggel a köztársasági elnök hivatala közzétette a Kónya Endre kegyelmi ügyével kapcsolatos, a hivatal birtokában lévő dokumentumokat.
A ma nyilvánosságra került információk után felszólítom Novák Katalint, hogy 3 év késéssel valljon színt, hogy az Orbán-család utasítására/kérésére adott-e kegyelmet Kónya Endrének,
írta a miniszterelnök a Facebookon.
Kónyát, a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesét az intézményben történt szexuális bántalmazások eltussolásával vádolták meg, aztán jogerősen elítélték, majd 2023 tavaszán Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott neki. Amikor ez kiderült, országos felháborodást keltett, melybe Novák mellett belebukott a kegyelmet ellenjegyző Varga Judit igazságügyi miniszter, Magyar volt felesége is.
A további részletekért kattintson IDE!