Friss hírek

Utolsó sóhajáig méltósággal tűrte a betegséget - Siófokon aludt el örökre az imádott magyar színésznő

Utolsó sóhajáig méltósággal tűrte a betegséget - Siófokon aludt el örökre az imádott magyar színésznő
Felfoghatatlan veszteség.
Várhegyi Teréz, akit az ország csak Samukának becézett, egykor a magyar mozi és színház egyik legígéretesebb csillaga volt. Az őzikeszemű színésznő azonban élete végén hátat fordított a múltnak, és Siófokon keresett menedéket a világ elől.
Közönségkedvencből mellőzött tehetség lett Az 1968-ban végzett színésznő mindössze 22 évesen robbant be a köztudatba A koppányi aga testamentuma című filmmel, ahol Dusmátát, az árva török lányt alakította. A közönség imádta, hatalmas jövőt jósoltak neki.

Bár olyan legendákkal játszott együtt, mint Latinovits Zoltán, Bessenyei Ferenc vagy Ruttkai Éva, és számos klasszikusban (például a Szindbád, a Bors vagy a Szomszédok) feltűnt, egy idő után mégis feleslegesnek és mellőzöttnek érezte magát.

Menekült a dicsőség elől
A szakmai mellőzöttség miatt végül maga mögött hagyta a fővárost, és egy újsághirdetés alapján Siófokra költözött. Itt teljes szinte remeteéletet élt. Amikor egy helyi hölgy felismerte és a régi sikerekről kérdezte, a színésznő a Balatont bámulva csak annyit válaszolt: nem akar emlékezni arra, ki is volt valójában.

Szerényen, szinte lemondóan úgy fogalmazott, hogy neki mindig csak apró szerepek jutottak. Magánéletét is csendben élte; első férje az ismert színházi alkotó, Miklós Tibor volt, közös fiuk, Milán pedig később popzenészként lett ismert.

Humorát a halálos ágyra is magával vitte
Az elfeledett színésznőt Siófokon érte utol a súlyos betegség. Bár a légzés is egyre nagyobb nehézséget okozott számára, a humorát nem veszítette el. Állapotáról keserű öniróniával csak annyit mondott: ez az ő utolsó felvonása, amelyben bemutatja sajátos légzéstechnikáját. Várhegyi Teréz 2011 novemberében, 66 éves korában hunyt el a siófoki kórházban. Sokkal több elismerés járt volna neki az élettől.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap