Annyira bírálták a Fidesz politikusai Forsthoffer Ágnes új székét, hogy Magyar Péter közbelépett, és EZT tette
Magyar Péter újabb határozott üzenetet tett közzé közösségi oldalán, amelyben kormánya célkitűzéseit és politikai irányvonalát foglalta össze. A miniszterelnök szerint, miközben a Fidesz-KDNP tagjai szimbolikus ügyekkel foglalkoznak, kabinetje az ország működésének helyreállítására és a nemzetközi kapcsolatok újjáépítésére összpontosít. Magyar hangsúlyozta, hogy a választók nem csupán kormányváltásra, hanem rendszerszintű változásokra adtak felhatalmazást pártjának.
A miniszterelnök szerint a kormányzás első heteinek legfontosabb feladatai közé tartozik a gazdaság újraindítása, a korrupciós ügyek feltárása és Magyarország nemzetközi kapcsolatainak rendezése. Ezt a célt szolgálják azok a vizsgálóbizottságok is, amelyek felállítását a parlamentben kezdeményezik. Ezek a testületek többek között a végrehajtási visszaéléseket, az MNB működésével kapcsolatos ügyeket, a közvagyon elvesztésének körülményeit, a kegyelmi botrányt és a gyermekvédelem helyzetét vizsgálhatják. Emellett a kormány alkotmánymódosítást is előkészített, amely nyolc évben korlátozná az egy személy által betölthető miniszterelnöki ciklusok összesített hosszát. Magyar Péter szerint ezek az intézkedések a rendszerszintű változások alapját képezik, amelyekre az ország lakossága felhatalmazást adott.
A miniszterelnök legutóbbi bejegyzésében keményen odaszúrt a korábban kormányzó pártnak. „Amíg a bukott fideszesek a házelnöki székkel fotózkodnak, mi inkább kormányzunk: leállítjuk a szabad rablást, beindítjuk az országot, és újjáépítjük a nemzetközi kapcsolatainkat” – fogalmazott a Facebookon megosztott bejegyzésében.
Magyar Péter arra a székre utalt a posztban, melyre Forsthoffer Ágnes házelnök cserélte le az előző széket, melyet Kövér László használt. Az új szék egy modernebb, ergonomikusabb darab, ám szépségében messze alulmarad a műemléki darabtól – ezen akadtak fenn az ellenzéki politikusok, köztük Németh Balázs, aki úgy fogalmazott, hogy a szék „borzalmasan ronda, az Országház múltját és méltóságát megcsúfoló”.
Forrás