Felfoghatatlan hírt közölt a magyar rendőrség - Nem tudjuk elhinni, hogy EZ megtörtént

Felfoghatatlan hírt közölt a magyar rendőrség - Nem tudjuk elhinni, hogy EZ megtörtént
Mély gyász érte a rendőrséget: 72 éves korában elhunyt Rafael Károly nyugállományú rendőr dandártábornok, aki pályafutása során meghatározó szerepet töltött be a hazai rendvédelemben. Halálhírét a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság tette közzé.
Rafael Károly több mint négy évtizeddel ezelőtt kezdte meg szolgálatát, és karrierje során számos fontos beosztásban dolgozott. Hivatásos évei alatt a fővárosi rendőrségnél, majd Nógrád vármegyében teljesített szolgálatot, miközben szakmai tudását folyamatosan bővítette, jogi végzettséget is szerzett.
Az 1990-es évek első felében a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjeként irányította a szervezet munkáját. Később az Országos Rendőr-főkapitányság állományában látott el tanácsadói feladatokat, majd nyugdíjba vonult.



Kollégái szerint a szolgálat befejezése után is szoros kapcsolatot ápolt a rendőrséggel és egykori munkatársaival. Több évtizedes munkáját az állam is elismerte: 2012-ben nyugállományú rendőr dandártábornoki rangot kapott.

Rafael Károly hosszú ideje küzdött betegséggel, amelyet nagy türelemmel és méltósággal viselt. Halála jelentős veszteség a rendőri közösség számára, emlékét tisztelettel őrzik egykori kollégái és mindazok, akik ismerték.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap