Néhány perce érkezett! Fontos bejelentést tettek a családi szja-visszatérítésről! Erről feltétlen tudnod kell! Sokan fognak ennek örülni!

Néhány perce érkezett! Fontos bejelentést tettek a családi szja-visszatérítésről! Erről feltétlen tudnod kell! Sokan fognak ennek örülni!


Azok a családok, amelyek a családi szja-visszatérítést az adóbevallásukban veszik igénybe, az eredeti határidőnél korábban kaphatják kézhez az összeget – jelentette be Varga Mihály a Facebook-oldalán.

„Ma arra kértem az adóhivatal vezetőjét, hogy az adóbevallások beérkezését követően a lehető leghamarabb utalják ki az adóvisszatérítést.”

A pénzügyminiszter elmagyarázza, ez azt jelenti, hogy a 30 napos utalási határidőt megfelezve, két héten belül visszakapják a családok a tavaly befizetett személyi jövedelemadót. Ez elsősorban az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket érinti, illetve azokat, akik elmulasztották határidőben leadni a nyilatkozatukat.

Emlékezett, a gyermeket nevelő szülők már több mint 610 milliárd forintot kaptak kézhez, és azzal számolnak, hogy ez az összeg még több tízmilliárd forinttal emelkedhet.



Forrás

Az alábbi gombokkal oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap