Orbán Viktor PÉNTEK REGGELI rendkívüli bejelentése után úgy néz ki, hogy...

Orbán Viktor PÉNTEK REGGELI rendkívüli bejelentése után úgy néz ki, hogy...


Orbán Viktor a kormányülés és a Fidesz-KDNP frakciók évadnyitó ölése után péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjút. A fő téma a háború volt, de a beszélgetés végén szóba kerültek az elmúlt időszak iskolai pedofil- és gender-ügyei. Orbán Viktor szavai alapján egész valószínű, hogy fejek fognak hullani, ma délután a belügyminiszterrel beszél a miniszterelnök ezekről az ügyekről.

Az angolszászok jól ismertek a kíméletlen nyelvezetükről és kíméletlenül logikus gondolkodásukról is. Láttam azt az írást, amit Soros György publikált még a kommunizmus összeomlása után időszak elején. arról beszélt, hogy az oroszokat katonailag is le kell majd győzni egy idő után.

A közép-európaiakat kell majd erre alkalmazni, az ő áldozatukkal kell legyőzni az oroszokkal. Ez a gondolkodás nem idegen az angolszász gondolkodástól. szerencsére az angolszász politika nem tette magáévá ezt a gondolkodást. A Nyugat nem szereti ha állampolgáraik egy tőlük távoli háborúban meghalnak.

Ami a helyzet kezelését nehézzé teszi, hogy nem tudni, mi a hadicél. Egyik oldalról sem. Ez Ukrajnára is érvényes, aki persze magát védi, de nem világos, hogy mérnek-e csapást Oroszországra, meddig akarják visszaszorítani az orosz csapatokat, mérnek-e csapást a Krímre?

A belesodródás oka nem csak az, hogy mi, nyugatiak hibás döntést hoztunk, mikor a konfliktus lokalizálása helyett összeurópai háborúvá tettük, és nem határoztuk meg, mennyi ideig tart a segítségnyújtás Ukrajnának. Így nehéz háborúzni. A célok tisztázatlanok maradnak és mi európaiak egyre mélyebbre sodródunk a háborúba – mondta Orbán Viktor, felidézve a német példát, akik először csak sisakokat küldtek, most már a repülők vannak az asztalon. Nincs messze, mikor arról fogunk hallani, hogy békefenntartókat küld Európa Ukrajnába.

Jól látszik a számokból, hogy mennyit költ Oroszország egy évben a fegyverzetének fejlesztésére, még azt is belekalkulálva, hogy esetleg nem mond igazat. Az európai és amerikai kiadások ezt bőven meghaladják. Ma nincs a világon senkinek arra esélye, hogy a NATO-t megtámadva sikert érhessen el. A NATO védelmi szövetség, kötelességünk egymást megvédeni. ezért problémás Ukrajna NATO-tagsága, mert a NATO alapokmány kimondja, hogy háborúban álló országot nem lehet felvenni tagnak. Az viszont nincs benne, hogy egy másik ország ellen háborút indíthat a NATO. Ez védelmi és nem háborús szövetség.

A magyar álláspont erkölcsileg rendben van, persze van egy emberi ösztön, hogy ha lát valaki egy ilyen konfliktus, akkor elkezd valaki az egyik félnek szurkolni. De ebbe a politikának nem szabad bevonódnia. Ezt a háborút nem lehet megnyerni. Egyik fél sem tudja megnyerni ezt a háborút, csak az áldozatok száma fog növekedni százával, ezrével. több százezer ember halt már meg, vagy szenvedett sérülést. ezért a józan álláspont a tűzszünet. Ezért kell tárgyalni, az álláspontok persze messze vannak. A magyar pozíció lényege egy minél hamarabbi tűzszünet. Épp ma éjjel volt az ENSZ közgyűlésnek egy vitája, ahol elfogadtak a háború első évfordulójára egy szöveget. Az egy békepárti szöveg. Fontos, hogy amagyarok lássák, hogy ezzel a nézetünkkel nem vagyunk elszeparálva – mondta Orbán Viktor Kárpátalján sok magyar él a férfiak egy részét besorozták, elvitték a frontra, és ott meghalnak. Mi vagyunk az egyetlen olyan ország az EU-ban, amely emberáldozatokat hoz. A családjaiknak próbálunk segíteni. Mi ott az áldozatok között vagyunk, ezt respektálnia kell Brüsszelnek, több tiszteletet a kárpátaljai magyaroknak Brüsszelben és Washingtonban is.

Svéd és finn NATO-tagság

A törököknek komoly kifogásaik vannak, főleg Svédország NŰATO-tagsága ellen, mert ott működnek olyan szervezetek, melyek a török értelmezés szerint terrorszervezetek. Törökország arra kért garanciákat, hogy ezek a csoportok nem lépnek fel Törökország ellen. Ha nem lesz megoldás a török problémára, akkor a bővítésből nem lesz semmi.

Magyarországot felvették a NATO-ba, el is utasíthattak volna bennünket, de felvettek. Ezért erkölcsi kötelesség, hogy ha valaki akar és nem ellentétes a magyar érdekkel, azért támogatnunk kell, ha valaki be akar lépni a NATO-ba. Ezért a kormány azt kérte a képviselőktől, hogy támogassák a svéd és finn NATO-tagságot. De a képviselők nem túl lelkesek, mert lesz egy hosszú határ az oroszokkal. Ezen túl lehet lépni, de arról azért beszélni kéne a finnekkel, hogy azt akarják, hogy támogassuk őket, de közben hazugságokat terjesztenek Magyarországról. Egyetértek a frakcióval, hogy azért itt nincs minden rendben, de higgadtságot kértem a képviselőktől, de azért legyen egy pár komoly beszélgetés a finn és a magyar parlament között. Ha azt akarják, hogy támogassuk őket és tisztességesek legyünk velük, akkor ők is legyenek tisztességesek velünk. – mondta a miniszterelnök.

Infláció
Az európai szankciós rendszer károkat okoz Magyarországnak, mert különböző helyzetben vagyunk. Van, akinek van energiája és tengerpartja, Magyarországnak nincs. ide csak csövön lehet hozni gázt, de a cső másik vége Oroszországban van. Így is iszonyatos árat fizetünk a megugró energiaárak miatt. hiányzik 4000 milliárd forint az életünkből emiatt. Megoldja a kormány, Varga miniszter úrnak komoly zsonglőrködést kell végrehajtania. Előteremtjük ezt a pénzt, de azért lenne helye annak a 4000 milliárd forintnak máshol az országban, vannak keveset kereső csoportok, szükség lenne fejlesztésekre. Ezt a pénz elveszik a magyar családoktól a rossz brüsszeli döntéssel.

Persze, amit mi tudtunk előre, azt más is tudta. És itt jönnek a képbe a spekulánsok, tehát nem egyszerűen nem csak egy rossz döntésről van szó, hanem bizony vannak, akik nyertek ezen, spekuláltak a szankciók következményeire: tudták, hogy Amerikából kell gázt hozni, LNG terminálokat kell építeni. Soros György és néhány nagy pénzügyi alap halálra keresték magukat a brüsszeli döntéseken. De nem feltételezzük, hogy van összefüggés a spekulánsok és a brüsszeli döntéshozók döntései között.

Húsz döntést, amit az infláció ellen meg kell hozni, azt a magyar kormány meghozta. Tehát a beteg még lázas, de már megkapta az injekciót, csak kell egy kis idő. Úgy gondolom, hogy ez már márciusban érzékelhető lesz. Ha nem kalibráltuk el, és elég óvatosan terveztük, akkor év végre egyszámjegyű lehet az infláció.

A tanár, aki 15 évessel folytatott állítólag viszonyt:
A beszélgetés utolsó témája az elmúlt napokban előkerült két iskolai ügy. Az egyik egy tanársegéd ügy, aki az internetes videóiban arról beszélt, hogy 15 éves fiúval volt kapcsolata, – később azt mondta, csak viccelt, – a másik pedig az a szörnyű eset, mikor egy “apa” egy tanárnak ajánlotta fel a saját, 13 éves lányát és a tanár állítólag el is fogadta ezt a “felajánlást”

Kevés olyan ország van, amely olyan fontosnak tartaná a gyereket, mint a magyar. Nem vagyok meglepve, hogy miket mondtak a magyarok a pedofil ügyet hallva. És komolyan is gondolják és ha tehetnék, meg is tennék, amiket mondanak. Nekünk felnőtteknek az a dolgunk, hogy megvédjük a gyerekeket.

Fel kell tennem azt a kérdést, hol voltak a felnőttek? hol volt az iskolaigazgató, hol volt a tankerület? Ennek a kérdésnek a tisztázására a ma délutánt rászánom. Hol voltak azok az állami emberek, akikre rábízzuk a gyerekeket, akik azért kapják a pénzüket, akikben bíztunk, akik pedagógusok, tehát elvileg lelkiekben is elszánt emberek?

– Ma találkozok a belügyminiszterrel és nagyon világos válaszokat várok és kérem, hogy minden ügyet tárjunk fel. Ha a szőnyeg alá söpörjük őket, az ilyen esetek száma nőni fog. A gender ideológia nem egy hülyéskedés, egy jópofa marháskodás, hogy lánynak öltözött fiúk meg fiúknak öltözött lányok bemennek az iskolába érzékenyíteni a gyerekeket, ez nem egy ilyen

Trendi dumcsi

– mondta Orbán Viktor, hozzátéve: ez egy veszély, ami ellen meg kell védenünk a gyerekeket, és Magyarországon kell a legszigorúbb gyermekvédelmi rendszernek működnie Európában.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap