ITT van Orbán Viktor péntek reggeli bejelentése - EZ minden magyart érint

ITT van Orbán Viktor péntek reggeli bejelentése - EZ minden magyart érint

Én is olyan türelmetlen és dühös vagyok az inflációra, mint mindenki más, mert ezt nem a végzet kanyarította ide a vállunkra, hanem az európai politika hozta ide – mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában. A miniszterelnök elmondta, amíg a háború tart, addig nem lesz olyan a gazdaság, mint szeretnénk.
Háborúpártiak vannak elsöprő többségben az unióban
– fogalmazott a miniszterelnök, aki hozzátette, hogy Magyarország mindig is a háború ellen volt.

Nem várhatjuk, hogy egy tündér varázspálcával véget vessen a háborúnak
– mondta, hozzátéve: kivéve akkor, ha az amerikai elnök nem vetne véget ennek, ugyanis az ő kezében épp van egy ilyen pálca.

Jön a nafta, de drága A miniszterelnök kijelentette, hogy a magyar „árspekuláns multik ellen fel kell lépnie a kormánynak”. Szerinte az ársapkák kimentek a divatból, ezért állt át a kormány is az árfigyelőre. Orbán Viktor ugyanakkor azt látja, hogy van, ahol visszajött az ársapka, például az üzemanyagnál, ezért a kormány is figyeli a lehetőségeket.
Káromkodni nem akarok, mert az egy miniszterelnökhöz nem illik, de erőseket gondolok, amikor azt látom, hogy az ukránok megemelték a tranzitdíjat, amikor azt látom, hogy a nafta drágábban jön Oroszországból Ukrajnán keresztül – 3,5-szeres áron

– jelentette ki. Hozzátette, hogy a magángazdaság szereplői ezért 48 milliárddal többet fizetnek, ezt beépítik az árazásba, ami meglöki az üzemanyag árát.

Orbán Viktor elmondta, megérti, hogy Ukrajnának pénze nincs, fegyvere is egyre kevesebb, így érthető, hogy valamiből bevételt szeretnének szerezni. De a magyar miniszterelnök ne Ukrajnával legyen megértő, hanem az országa érdekeit nézze – vélekedett.

Nem kerültünk közelebb a békéhez A kormányfő úgy véli, ha a béketábor számát valami növelni fogja, akkor az az adott nyomás lehet, amit az emberek fejtenek ki kormányukra. Szerinte hiába háborúpárti egy ország vezetése, az emberek Magyarország álláspontján vannak.

A miniszterelnök úgy látja, minél rosszabb helyzetbe kerül egy ország gazdasága, annál több ember fogja feltenni a kérdést, hogy miért támogatják és finanszírozzák azt a háborút, ami patthelyzetbe került.

Nyugaton a gazdasági helyzet romlása lesz az, ami rákényszeríti az országokat arra, hogy a béke mellett álljanak ki

– vélekedett. Elmondta továbbá, hogy eddig „181 milliárd európai pénzt adtunk eddig oda a háborúra és nem kerültünk közelebb a békéhez”.

Emlékeztetett, hogy már közelednek az amerikai választások, „egyelőre nem látjuk, hogy függ ez össze a háborúval, de két lehetőség van: vagy támogatja majd a háborút, vagy a háború befejezését hirdeti”.

Kevesebben akarnak gyereket
„Mi, akiknek gyerekei, sőt unokái vannak, úgy gondolkodunk, hogy ha születik ma mondjuk egy unokánk, akkor 2103-ban még élni fog, ezért mi nem hozhatunk csak rövidtávú döntéseket” – vélekedett a magyar kormányfő. Szerinte a migrációs- és gender-kérdéseknek vannak rövidtávú, de hosszútávú hatásai is.

Nem elrugaszkodott dolog arra gondolni, hogy milyen lesz a világ 2103-ban

– vélekedett. Szerinte Európában nincs közös demográfiai politika, és úgy látja, meglehet, az emberekben van a baj, hiszen kevesebben vannak azok, akik gyerekeket akarnak, ezért próbálják napirendre hozni, hogy ez is fontos kérdés legyen.

»A legfontosabb dolog mi vagyunk, az individum« – sokan ezért nem vállalnak gyereket, mert csak azok akarnak gyereket, akik felismerik azt, hogy a világban vannak fontosabb dolgok is, mint az én személyem. Ilyen a család, az otthonom, a Jóisten

– mondta Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta, a pénzügyi támogatásokról nem szabad lemondani: a fiatalok, akik akarnak gyereket, azokat ne hozzuk nehéz helyzetbe, ne tántorodjanak el tőle a gazdasági nehézségek miatt. „A cél az, hogy azok jobban éljenek, akik gyereket vállalnak” – fogalmazott.

Az öndícséret büdös – ahogy a falusi mondás tartja. A magyar ember olyan, hogyha elértünk egy eredményt, arról nem is akar beszélni

– vélekedett a miniszterelnök. Városi Csok és a falusi Csok segítségével sok otthon épült fel, de – mint mondta – „mindig előre tekintek, mert a magyar fejben a sikerek utólag már keveset érnek”.

A miniszterelnök példaként hozta fel az olasz miniszterelnököt is, aki a demográfiai csúcson is részt vett. Szerinte komoly esély van arra, hogy „Brüsszelben el tudunk érni egy családbarát fordulatot”, mert „egyre több országban gondolkoznak hasonlóan, mint Magyarországon”.

Fordulat kell Brüsszelben Orbán Viktor úgy gondolja, ezért is fontosak az EU-s választások. „Fordulat kell Brüsszelben, amit most csinálnak, attól szenved Európa” – jelentette ki.

A miniszterelnök szerint az EU feladata, hogy a békére törekedje, ne elzárkózzon attól, adja fel a gender propagandát, és a kettős mérce alkalmazását Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. Orbán szerint egyre több ország és európai párt kritizálja Brüsszelt, mert nem áll ki az európai érdekek mellett.

Szóba került az interjúban az ukrán gabonabehozatal kérdése is. „Meggyőztek bennünket a brüsszeliek, hogy engedjük be szárazföldön azt a gabonát, amit tengeren szállítottak be, mert éhínség lesz Afrikába, ahova viszik. Gyanakodtam, de jól átvertek. Nem jut el Afrikába, mert ahelyett, hogy elvinnék oda, Európában kezdik el értékesíteni az ukrán gabonát” – mondta a miniszterelnök.

Öt tagállam, köztük Magyarország kérésére importkorlátozást vezettek be az ukrán gabonára, azonban ez szeptember 15-én lejár, most pedig azon megy a vita, hogy meghosszabbítsák-e a lejáró megállapodást. „Ha nem hosszabbítják meg, akkor az érintett nemzetek összefognak ennek érdekében” – mondta Orbán Viktor, aki úgy látja, Brüsszel nem európai, magyar, román, lengyel, bolgár érdekeket képvisel, hanem amerikaiakat. „Ezen a háborún Amerika nyer, Európa veszít” – zárta gondolatait a magyar kormányfő.

Forrás
Újabb Régebbi

Kapcsolatfelvételi űrlap