Immár hivatalos! BEJELENTETTÉK Balázsék! Ő lett Vadon Jani utódja - Mindenki ledöbbent, hogy pont ő
Péntek reggel Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri bejelentették, melyik magyar híresség nyerte a közönségszavazásukat és ül be melléjük harmadiknak.
A Rádió 1 rajongóit valósággal sokkolta, amikor tavaly Vadon Jani élő adásban jelentette be, hogy otthagy a reggeli műsort. Azóta sok víz folyt le a Dunán, meg kellett találni az utódot. Az elmúlt hetekben lezajlott a műsorvezető-casting, Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri sorra hívták be a hazai hírességeket. Szerepelt a műsorukban többek között Ráskó Eszter, Ábel Anita és Puskás Peti is. Azonban a válogató lezárult, ugyanis a napokban Balázsék közzétettek egy szavazást, a Facebook oldalukon, miszerint egy szűkített lista alapján a hallgatók adják le a voksukat arra, akit a legszívesebben látnának/hallanának véglegesen is mellettük.
A szavazás csütörtök délutánig tartott, Balázsék péntek reggel pedig elmondták, közel 260 ezer szavazat jött valakire. Kicsivel 7 óra után pedig végre közölték a hírt amire mindenki izgatottan várt. A nagy bejelentést természetesen mindenkit lesokkolt, Fekete Pákó szólalt meg a stúdióban. Ezt persze csak egy jópofa viccnek szánták Rákóczi Feriék, hisz Pákó nem is szerepelt a nevek között, akikre szavazni lehetett. Ezután egy következő álbejelentés jött: Alekosz szólalt meg ezúttal a hallgatók elég nagy felháborodására.
Végre azonban félretették a fiúk a tréfát és jött a hivatalos bejelentés:
Vadon Jani utóda Ráskó Eszter lett, ő ül be Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri mellé harmadiknak a reggeli műsorba ezentúl.
Forrás